Mire 1375-ben sor került az első török-magyar összecsapásra (mégpedig a Havasalföldön, Nagy Lajos magyar király vezetésével, magyar győzelemmel), addigra már eldőlt a világ és benne a mai Magyarország sorsa. A terjeszkedő oszmán birodalom (és a velencei kereskedők) a ma is kulcsfontosságú területen áthaladó történelmi kereskedelmi útvonalak uralmából remélt bevételt. Az európai uralkodók számára tűrhetetlen volt, hogy India és a Távol-Kelet kincsei után vámot fizessenek a törököknek. Az ókor óta folyó eurázsiai kereskedelem elakadt, és Európa óceáni partjain lévő királyságok sorra bíztak meg expedíciókat új útvonalak megtalálására. A felfedezések kora új – nyugati vezetésű – világrendet eredményezett.
A Közép-Ázsiából a Kaszpi-tengerig, a Szírián áthaladó, illetve az Egyiptomon áthaladó szárazföldi útvonalak földrajzi törvényszerűségek okán azóta is meghatározóak és háborúk tárgyát képezik. Újdonság annyi történt, hogy a 20. század elejére megépült Transzszibériai vasút ezek körét kiegészítette, az ezáltal potenciálisan leértékelődő brit birodalomban mélységes riadalmat keltve. Sőt, az 1902-es koncesszió keretében német tőkével végül 1940-re megépült, Konstantinápolyon át vezető Bagdad-Berlin vasútvonal az első világháború egyik sarkalatos kiváltó oka volt: az új vasútvonal a brit birodalom gerincét jelentő szuezi csatorna vetélytársaként elfogadhatatlan kihívást jelentett…
A mai nagyhatalmi versengés középpontjában jelentős részben ugyanezeknek a kereskedelmi útvonalaknak az uralma áll. Az oszmán birodalom kiépülése óta zajló versengés mára kiegészült a nyugati félteke uralmáért, valamint a földrajzi tér mellett a kibertér áramlásait meghatározó fizikai és virtuális hálózatok uralmáért folyó versengéssel.
Persze van, ami nem feltétlen ismétlődik meg. A nyugati felderítők majd hadak megjelenése felkészületlenül érte annak idején a dúsgazdag Keletet. Ilyen meglepetést okozni ma már aligha lehet. Másrészt az a rendszerszintű, nyugati katonai és logisztikai technológiai fölény, amit az ipari forradalom hozott: vélhetően nem reprodukálható, pláne nem tartósan. A világ összekapcsoltsága, és az egypólusú világrend során a nagyobb nyereség érdekében végbement ipar kiszervezés visszabillentette a mérleget. A Nyugat által hajdan legyőzött civilizációkban pedig meg is volt, meg is van az ambíció, hogy éljenek a lehetőséggel.
A történelem során, ha egy hatalom uralni igyekezett egy áramlást – legyen szó fizikai kereskedelemről, pénzről, vagy virtuális adatforgalomról – akkor a kényszerűen alárendeltek alternatíva keresésbe kezdtek. A fölényét féltő hatalom persze fellépett, ahogy tudott, a kitörési kísérletek ellen. Végleg uralni térségeket, piacokat, technológiákat: nem lehet. A geopolitika és az üzleti világ végtelen játszmája során ezek az uralmi és kitörési kísérletek hajtották eddig is, és hajtják most is a technológiai fejlődést és a történelem hullámzását.
Mivel a kereskedelemalapúvá tett világgazdaságban a Nyugat már nem tudja uralni a kereskedelmi útvonalakat, a Nyugat törekvése kétirányú. Egyfelől: mégis megpróbálja dominanciáját visszaállítani. A meggyengült nyugati reálgazdaság ehhez nem ad kellő ipari alapot, az erőviszonyokat pedig a katonai technológiaváltás is átértelmezte, a nagyhatalmak és kiváltképp az USA rovására. Ami katonai lehetőség marad az az emberi civilizáció pusztulását jelentené. Másfelől: megpróbálja függetleníteni magát a felemelkedett régi-új nagyhatalmaktól, hiszen a függés a Nyugat saját gyakorlata tükrében alárendeltséget jelent. A mai technológia komplexitása, sokféle nyersanyag és tudásigénye miatt ez a függetlenedés nehezen kivitelezhető. A kiegyezéses közös világrend alapítása jelenthetne élhető megoldást. Ez azonban a fölényhez szokott Nyugat részéről radikális szemléletváltást igényelne. Erre történelmi előképet nem ismerünk.
Hogy Magyarország mai sorsa hogyan pecsételődött meg az ősi kereskedelmi útvonalak oszmán uralmával? A felfedezések kora a történelmi Magyarország aranyát, bányakincseit leértékelte, a Nyugat számára az Újvilág uralma és a hódítások biztosították a tőke legnagyobb megtérülését. A magyar területek védelme a török hódítóktól nem volt nyugati érdek. Az ország elnéptelenedése, a betelepítések miatt a történelmi Magyarország népessége átalakult. Amikor pedig lehetőség nyílt a nyugati, döntően angolszász hatalmak – előbb Nagy-Britannia majd az USA – által szervezett világkereskedelmi rendszer érdekében az önellátásra alkalmas ország szétdarabolására, akkor ez meg is történt.
A világ és benne térségünk közel hét évszázada elkezdődött átértelmeződése óta Magyarország társadalmi és gazdasági szereplői egyaránt hoztak jó és rossz döntéseket. Létezésünk peremfeltételein változtatni nem tudtunk, nem is tudhattunk.
Magyarország helyzetének további alakulása jelentős mértékben attól fog függeni, hogy Európa miként illeszkedik a világ többi részébe. Többféle koncepció verseng egymással Európán belül, miközben az a legkevésbé sem magától értetődő, hogy erről egyáltalán Európa fog-e dönteni.
Rajtunk itt és most az múlik, hogy mennyire nyitottan figyeljük és felkészülten értelmezzük a körülöttünk zajló folyamatokat. Így nyílhat mód a folytathatóságot szolgáló lehetőségek megragadására, kialakítására, a gazdasági és társadalmi önsorsrontás elkerülésére.